A technológia amit választottam egy kipróbált dolog. Számos árboc és evező készült már ezzel a módszerrel, de nekem mégsem sikerült úgy, ahogy elterveztem. Profi célszerszámok és a nehezen beszerezhető csomómentes alapanyagok híján nehéz volt kifogástalan munkát végezni. Több hozzáértő olvasóm is jelezte, hogy szerintük nem eléggé erős a konstrukció. Úgy gondolom adok a szavukra, mert nem szeretnék már az első próbaút alkalmával a család szeme láttára árboctörést szenvedni.
Több lehetőség is adódott az megerősítésre, de én a legegyszerűbbet és a legolcsóbb megoldást választottam.
Elég hűvös a tavasz és a garázsban sincs 15 foknál melegebb, így kénytelen voltam felköltözni a konyhába, mert a gyanta csak 20 fok felett térhálósodik rendesen. Igyekeztem mindent megfelelően letakarni és nem összekenni semmit, mert akkor biztos hogy a garázsban alszom a hajó mellett :-)
Először epoxi gyantával átitatott üvegszövet szalaggal tekertem be az árboc alsó részét ahol a legnagyobb az igénybevétel, majd ismét átkentem gyantával, hogy sima felületet kapjak. Miután megköt jöhet a csiszolás és a lakkozás. így gyakorlatilag olyan lesz mint egy üvegszál erősítéses horgászbot.
Remélem így már elég erős lesz és nem kell tovább aggódnom a nagyobb szelek miatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése