Hajóavatás és az első út

Eljött az igazság pillanata! Vajon vígan ringatózik majd és a szeleket megzabolázva suhanok vele tova a habokon, vagy átázott szivacs módjára konvergálok a vízfenékhez?

Már napok óta ezekkel a gondolatokkal kelek és fekszem, mióta elkészültek nyilvánítottam a hajómat. Sajnos az idei hosszúra nyúló télies időjárás, valamint az otthoni elfoglaltságok nem tették lehetővé, hogy kipróbálhassam művemet, de most végre eljött a nap, mikor vízre szállatunk.

A hosszas előkészületek azért nem voltak hiábavalóak. Sikerült megerősítenem a kormányszerkezet tartóját, és az utánfutót is fel tudtam készíteni a sólyázásra. Nagy örömömre szolgált az is, hogy kedves kollégáim (akik egyébként lelkes olvasói blogomnak) megleptek egy különleges ajándékkal születésnapom alkalmából. Nagyon örültem neki és már másnap ott figyelt a hajón :-)

Korábban említettem, hogy vitorlázási tudományom egyelőre erősen elméleti jellegű, ezért az első alkalommal szerettem volna olyasvalaki társaságával kipróbálni a járművet, aki otthon van a vitorlázás gyakorlati tudományában. Akadt is jelentkező hál' istennek és a május 11.-ei szombatot tűztük ki célul.

Sajnos az időjárás közbeszólt és a családi tanács úgy határozott, hogy másnap próbálkozzunk inkább, hátha akkor már jobb idő lesz.

Vasárnap reggel útnak is indultunk. Elkísért a család és pár barát is a nagy eseményre én pedig izgulhattam, hogy ekkora plénum előtt a hajómmal együtt miként fogok a szél játékává válni.

Az agárdi VVSI telepét szemeltük ki és miután hosszas alkudozásra 2000 Ft-ért beengedtek a sólyához megkezdhettük az avatási ceremóniát. 

A hajó szállítással kapcsolatos első fontos tapasztalat akkor ért, mikor levettem a takaróponyvát és láttam, hogy össze vissza van karcolva belül a frissen lakkozott felület. Hiba volt a kormánylapátot, uszonyt és a horgonyt benne hagyni a szállítás alatt, mert ahogy a rossz úton pattogott az utánfutó úgy csúszkáltak benne a cuccok ide-oda és felsértették itt-ott a dukkózást.

Az idő nem éppen volt ideálisnak nevezhető, de reménykedtünk. Volt pezsgőlocsolás, hajómustra és ünnepélyes vízre tétel is, csak éppen a behajózás maradt el :-(

Mire vízre szenvedtük a kicsikét addigra kiadták az elsőfokú viharjelzést így elmaradt a vitorlafelvonás. 

Azért tettem egy gyors kört a kikötőben evezővel és meggyőződhettem róla, hogy nem ereszt sehol. Szépen fekszik a vízen és eléggé stabilnak tűnik.

Tíz perc után már ki is húztuk a vízből és visszatettük az utánfutóra. Kicsit csalódott voltam, mert nem így képzeltem el az elő utat, de legalább elmaradt a nagy borulás. Ha abban a szélben mégis kihajózok borítékolni lehetett vola a fürdést. 

A vitorlával kapcsolatban viszont felmerült bennem egy kérdés. A baum nélküli konstrukció hogyan fog működni csapásváltáskor? Néhány szakavatott embernek is felvetettem már ezt  és kaptam is rá mindenféle ötletet és javaslatot, de leginkább a gyakorlatban szerettem volna kipróbálni a különböző megoldásokat.

Pár héttel a később ismét lehetőség kínálkozott arra, hogy végre megtörténhessen a behajózás, de az időjárás még mindig nem ígérkezett ideálisnak. Nagy vívódás árán azért elindultunk ismét a Velencei tóhoz, de most egy másik helyszínt választottunk. Sólyát ott nem igen tudtuk használni, de végül is pár kikötőben hagyott használt autógumi segítségével vízre tettük és elkezdődhetett a gyakorlás.
Először csak csak a kikötőben köröztem, hogy érezzem az irányíthatóságát és később már amikor biztosabb voltam a dolgomban vittem vele egy kört a gyerekeket is :-)

Leírhatatlan érzés volt az, ahogy megindult a vízen és működött minden, még ha kicsit döcögősen is, de hát kezdő hajóskapitány lévén örültem, hogy legalább arra ment amerre akartam. A kezdeti bénázásaim után délutánra már egész jól belejöttem a kormányásba, de addigra sajnos elállt a szél így indulhattunk haza.

Legközelebb már nagyobb távra is elmerészkedünk, csak legyen szél, napsütés és szabad hétvége ;-)